Témánk a televíziós Apokalipszis négy lovasa: Joshi Bharat, Mónika, Barátok közt és Jóban Rosszban.

A délutáni műsorsávot csak futtában említem meg: nyilvánvalóan megrendezett műsorokról van szó, és most még az ORTT is megregulázta őket – nem lesz többé „silly characters throwing up because crappy characters torture them”. A Joshi Bharat alsó sms-csíkja már csak a helyesírási hibák miatt is érdekes. Voltaképp ezeknek a műsoroknak a célközönsége az olyan ember, aki szeret röhögni a szerinte nála primitívebbeknél – azaz már-már olyan, amilyen stílusban én írom ezt a blogot.

Az esti műsorokról kicsit többet szeretnék írni: a Barátok közt-öt feleségem rendszeresen nézi – nem is értem, miért… értelmes asszony, jelenleg könyvet ír. Tehát ezt a műsor (és tévékettes társát) jól ismerem.

A Barátok Közt az elején még egy relatíve színvonalas történettel indult (az első részben titokzatos körülmények közt kinyírt, soha nem is látott Berényi Zoltán), akár érdekesnek is nevezhető karakterekkel (vessük össze például az egyébként komolyan megkopott Klaudiát a nemrég előkerült elképesztően lapos és unalmas oldalági rokonaival). Ez nagyjából az autó felrobbantása körül véget ért – de a sorozat népszerűségének hála folytatódott, elindulva lefelé egy olyan szintre, ahonnan a brazil szappanoperák Mariana-ároka is elérhetetlen magasságnak tűnik.

A Jóban Rosszban meg szokás szerint a másodcsatornás kistestvér, ami már a legelején beesett abba a hibába, hogy havonta-kéthavonta váltogatta a fő történetsodort (ez az, amit a Barátok közt a robbantás óta csinál… 5000 részes skálán szinte napról napra írják a történetet) és rendszeresen kidobálta a karaktereket (kiírják a főorvost is). Még amikor ezt hihetetlenül epikusan akarták megcsinálni (ami nem volt egy rossz ötlet, bár a megvalósítása annyira nem volt jó) a terrortámadással, azt meg mindenki idő előtt megtudta – és emiatt a bénaság miatt a konkurencia lépcsőjéről leeső vén nyanya sokkal nagyobb publicitást kapott.

Tudjátok, mik ezek a műsorok? Az új évezred két Szomszédokja. Tíz év múlva fogni fogjuk a fejünket: „Hogy nézhettük mi ezt a fost?”

Tényleg…

Hogy nézhetjük ezt a fost?