Nem én vagyok az első hírportál, ami lehozza az alábbi kis hírt: a zellerélességű ésszel operáló parkolóőr megbüntette az irodaházban kigyulladt tűz eloltásában segédkező önkénteseket. Ez önmagában még nem jelenti a parkolóőr, mint olyan elmarasztalását, bár parasztságát már ennyivel is könnyedén bizonyítja.
Nem érzem azt, hogy egy égő ház tövében parkoló járgányok megbüntetése lesz az, ami megadja Parkolóőr Péter számára a Hónap dolgozója címet. Ha igen, annál rosszabb, de ebbe most nem kötök bele: van elég probléma ezzel a cselekedettel amúgy is.
Első kérdésem: mit keres a parkolóőr az égő házikó közelében? A rendőrség nem végezte slendriánul a munkáját, lezárta a környéket. A parkolóőr talán benn ragadt a lezárt területen belül? S ha igen, úgy gondolta, hogy ő majd kompenzálja a hipotetikus gyújtogató társadalom ellen okozott bűnét azáltal, hogy kioszt néhány jogosnak tűnő mikuláscsomagot?
„Az ellenőr nem mérlegelhet”, nyilatkozta a városgondnokság vezetője. Lehet, hogy nem mérlegelhet, de az, hogy három agysejtjéből legalább egy ne a vegetatív működések kezelésével foglalatoskodjon, hanem valami produktívabbal, talán nem is akkora elvárás.
Az Isten szerelmére, tűzoltás zajlik, kivonultak a hatóságok, ég a ház! Ha már valamiért bekeveredett (és nem bemászott – gondolom naivan) az úgymond tűzvonalba, kedves Parkoló Őr, akkor összekuporodik egy sarokban és ott marad! Sőt, inkább segít a tűzoltásban!
Nem, az ellenőr nem mérlegelhet. Égő ház, mikuláscsomag az autóra. A nagykövet is megkapta, ezek a kis senkik sem úszhatják meg, nemde? Más kérdés, hogy az amerikai magyar nagykövetség is hasonló helyzetben vannak, csak hát… hogy is mondjam? Jogosan.
Az ellenőr nem mérlegelhet. Olyannyira nem, hogy a szabályzatot is mérlegelés nélkül tartatja be – értem ez alatt azt, hogy olyanokat is megbüntet, akiket a Szent Szabályzat szerint sem lett volna szabad.
Igen, a polgári védelem autóját is voltak kedvesek megbüntetni az ügyeletes rendteremtők. Voltaképp bárkit és bármit bemártotok a szarba egy kis pénzért, srácok? Elvégre ti döntitek el, hogy egy adott hónapban melyik család nem eszik (ahogy Maksa Zoli mondta anno), és csúnyán visszaéltek a hatalmatokkal egy kisebb-nagyobb összegért.
De nem, ti nem mérlegelhettek. A bukszátok éhesen kiált, s ti nem hallotok mást.
Hülyék vagytok.
Zárásképpen hadd idézzem Manci nénit a szomszédból: „[Ha] az ellenőrnek nincs mérlegelési joga, akkor mért nem hívjuk őket robotoknak? A robotok pedig nem kapnak fizetést...”
Kimiccól