avagy
Budapesti állatfajok #1: A szórólapos
Általában, ha gondtalanul sétálok, mindig igyekszem elkerülni, hogy a lesben álló szórólap-osztogatók zsákmánya legyek. Az érdeklődés hiányán túl az az egyszerű logika is motivál, amit a legtöbb ember még nem igazán érez közel magához.
Bár a szórólap-osztogatókat senki sem kedveli, kerülgetni kell őket, kicsit erőszakosak, tehernek érezzük őket… a járókelők többsége mégis elveszi portékájukat. Ki sajnálatból, ki azért, hogy hamarabb szabaduljon.
Arra az egyszerű konklúzióra kevesek jöttek még rá, hogy ezen a módon pont azt a jelenséget erősítik, amit egyébként nyűgként élnek meg.
Ha csak 2 napig senki nem venné el a lapokat, igen rövid idő múltán revideálná tömegmarketing ars poetica-ját az egyszerű, de nagyszerű elgondolások és az „ami egyszer bevált, az a világ végéig jó lesz”-terminológiát alkalmazók végtelen hada.
Igen. Többnyire a népszerű dolgok egyszerűségük folytán azok.
És a világon a legegyszerűbb gondolkodás nélkül lemásolni a másikat.
Erre a mindennapjaink és a világ történelme során számtalan példa akad.
De a mai napon találkoztam valakivel, aki bár a jól kitaposott ösvényen haladva, de mégis azt jelentősen meghaladva a szórólapos marketing 2.0 ás verziójára updatelte elmaradott fogyasztói társadalmunkat.
Legalábbis próba szerencse alapon a tesztelés megindult.
Önmagamat megcáfolva be kell vallanom, hogy a fentebb említett másodgenerációs marketingburjánzást a saját bőrömön tapasztaltam meg.
Barátnőm jóvoltából, aki nálam kevésbé gyanakvó (és jóindulata révén befogadóbb is, mint én), egy sétánk alkalmával egy rendkívül attraktív Norbi Update-pékség-szórólaphoz jutottunk, nem is egyhez, hanem mindjárt kettőhöz.
A szórólaphoz két jól megtermett zacskó is járt.
Hoppá!Valami újdonság. Kivételesen meg is néztem, milyen jópofa.
Végre valami ötletes dolog az újabb és újabb „2 perc múlva kidobom”-marketingben.
Azt meg már az utcai marketing non plus ultrájának minősítettem, hogy a zacskó felirata szerint a pékségbe betérőknek teljesen grátisz az ő általa választott süteményekkel tele is pakolják. Mármint nem a vevőt, hanem csak a zacskót.
Magam soha nem tartoztam a hiper- és szupermarketek elkeseredett ingyenes kóstolói közé, akik olykor többedjére is sorba állnak egy-egy 80 filléres falatka kedvéért.
Ezen meglepően nagyvonalú ajánlattal sem szándékoztam élni, többek közt azért sem, mert éhes nem lévén még csak késztetésem sem volt a konzervativizmusom leamortizálására.
Ha itt megállunk, akkor amellett, hogy egy illúzióval gazdagabb maradok, ez a poszt sem született volna meg.
De új idő, új szelek - és mint az ezotéria lelkes híve, meghallottam kedvesem óvatos unszolását:
Ne zárd el magadtól a bőséget, használjuk ki az alkalmat!
Nem szerettem volna kerékkötőként, vagy akár gyáva kukacként feltűnni imádottam előtt, ezért - egy életem, egy halálom, a potyázást felvállalom… elsétáltunk az üzletbe.
Innentől kezdve gyorsan peregtek az események.
A hangyányit flegma eladólány a zacskókat megtekintve tájékoztatott bennünket, a tényleges ajánlat az, hogy a pulton lévő háromféle negyedbe vágott beigliből megkóstolhatunk egyet-kettőt.
Magam nem éltem a lehetőséggel, mert még vacilláltam a hangos felröhögés és az „érezzem-e magam kínosan, amiért ennyire hülye vagyok” érzése között.
Aztán még ha már lúd, akkor legyen kövér, rákérdeztem a megnyerhető autóra is, ami a reklámanyag szerves része volt.
„Igen, ha 10.000 Forint felett vásárol, akkor kap egy sorsjegyet” - hangzott a üdítő felelet.
„Becsületére” legyen mondva, azért a végére még hozzátette: nem kell egyszerre, lehet 1000 forintjával is.
Ekkor már tényleg elnevettem magam.
Kifelé menet még megtekintettem a polcon felsorakozott zselés szaloncukrokat, amiknek hátulján a következő feliraton szórakozhattam egy jót:
„Napi 3-4 szem ajánlott, fogyasztása esetén fokozza a bélműködést.”
Így a 3-4 szemes korláttal maximálisan egyet is értek.
A Norbi Update-pékség feltalálta a vásárlót teljesen hülyének néző marketingen felül a fosató szaloncukrot is, ami a mértékletesség egy olyan fokát fejleszti ki a fogyasztójában, mire eleddig biztosan nem volt még példa.
És így - még ha közvetetten is - valóban hozzájárul a súlycsökkenéshez…
Hiszen ki szeretne bűzlő nadrággal állni szégyenszemre a karácsonyfa alatt?
Röviden és velősen két alapvető tanulsága volt számomra az esetnek.
Magammal kapcsolatban annyi: Ha hülye vagy, ne bántódj meg, ha hülyének néznek.
Az üzletlánccal kapcsolatban pedig csak annyi, hogy szerény személyem egy életre megtanulta, melyik az a bolt és termék, amit még véletlenül sem szeretnék magam körül látni.
Fogyasztásról már nem is beszélve.
A levelemet elküldtem a bolthoz nevét adó Norbinak is, akivel emberileg semmi bajom. Ha kapok választ, azt szintén közlöm veletek.
Addig is további jó étvágyat.
csabiartur
Kimiccól