A műfajjal semmi bajom, szeretem, amikor minden felrobban. Főleg, ha egy politikus az.
A 2012-t nem láttam, és amíg a TV le nem adja, biztosan nem is fogom. Lehet, hogy akkor sem.
Robert Emmerich, mint rendező, olyan, mint a legtöbb blogger. A hatásvadász címekkel és a mass productionnel operál, mivel filmjei – mint filmek – nem jók.
Gyújtósnak jók. A „fail”-hangeffektusok használatára meg egyenesen tökéletesek.
Anno láttam a Godzillát és az Independence Dayt. A Godzilla a sikítófrászt hozta rám, mivel a filmbéli valami semmilyen hasonlósággal nem bír az eredeti japán Godzilla-filmsokszorológia szornyéhez. Egy későbbi japán filmen az eredeti Godzilla ki is nyírja az amerikai Godzillát, mintegy bizonyítva, hogy „nem, ez nem ugyanaz a lény”. Az ID4-et szerettem. Nem tudom, miért. Régen láttam, és amikor újranéztem… árgh. Ma már nem elég az a CGI, hogy szinten tartsa a filmet.
A nyálas karakterekről ne is beszéljünk. Tudom, hogy katasztrófafilm, de akkor legalább ne is próbálkozzunk a character developmenttel! Minden szereplő kapjon egy, vagy két humoros jellemzőt, és szórakoztasson minket a film végégig!
Ha az a katasztrófafilmek mentsége, hogy nem a karakterekért szeretjük őket (ami jogos), akkor hagyjuk a karaktereket a maguk kis pocsolyájában és ne kelljen velük foglalkoznunk!
Ez most egy rövid bejegyzés volt. A következő egy igen fontos változtatásról fog beszámolni a blog kapcsán.
Kimiccól