Első vendégszerzőnk sokat tapasztalt már a bevásárlókosarak alternatív felhasználásának kapcsán, és bátran felvállalta, hogy mindezt megossza velünk is! Hölgyeim és uraim, itt az ideje, hogy lerántsuk a leplet a kosarak meglovasítóiról!
EDIT: A jelek szerint ez a template nem szereti a képeket, ezért kiszedtem őket. Elnézéseteket kérem.
Sokáig érdeklődve figyeltem az utcán, amikor egy-egy személy, mintha csak egy óriási szupermarket kellős közepén lenne, vígan tolja a bevásárlókocsiját, vidáman kerülgetve a gyalogosokat.
Egy időben azt hittem, hogy különleges kiváltságosok ők, aki a havi óriási bevásárlásaik okán és folytán privilegizált helyzetbe kerülve, megkapták a bevásárlókocsit, mint az üzlettől származó amolyan hálakifejezést.
Hiszen a kedves vásárló majd úgy is telepakolja azt és egyre púposodó áruhalommal és kellemesen magas számlával hálálja meg a kitüntető figyelmet.
Akkor fogtam gyanút, amikor egy idősödő bácsika útját követtem nyomon. 30 deka parizer, két ásványvíz… és egy aprócska macskatáp lapult a kocsiban.
Béla bácsi - nevezzük így - megelégedetten tolta hazafelé kosarát, mintha csak egy óriási Budapest méretű plázában lenne, ahol kedvére válogathat a szebbnél szebb áruk közül.
Ha a járda szélére ért, rosszallóan és fejcsóválva nézte a káros füstös anyagokat kibocsátó autókat, és enyhe felháborodással vette tudomásul, hogy nem tud átkelni a sarkon olyan egyszerűen, ahogy megszokta, mert a vezetők nem értik, hogy ő csupán a napi betevőt szállítja haza.
A szomszéd kapualjban egy hét alatt általában 7-8 kocsi gyűlik össze - a pénzérméket gondos kezek megfelelő módszerek segítségével már régen eltávolították belőlük.
Béla bácsi valamelyik nap kissé meg is feddte a takarító fiút: talán nem ártana már ezeket a kocsikat eltolnia valamerre, mert mégiscsak áldatlan állapot, hogy alig lehet behaladni a kapun.
Béla bácsi egyébként tökéletesen tisztában van a tulajdon szentségével és a törvények betűjét egész életében igyekezett szem előtt tartani.
Akárcsak a szemben lakó kismama, aki őhozzá hasonlóképpen napi vásárlásait rendre úgy könnyíti meg, hogy a 900 métere lévő Penny Market-ből a bolt bevásárlókocsiján szállítja haza a szükséges napi betevőt.
Ő amúgy szintén kedvesen mosolyogva, meg-megállva, pletyizve kicsit, boldogan és büszkén tolja haza a kocsiját, mintha csak abban a kedvesen gőgicsélő kisdede lenne.
Szinte már büszkén tekint le rá.
Hiszen az is őhozzá tartozik.
Kifizette ő a két darab tampont és a három kiflihez tartozó negyed kiló párizsit.
Ki várhatná el szegénykémtől, hogy megfáradt ujjait megterhelve hazahordja a terheket?
Az számomra a legérdekesebb, hogy ez az ember típus egyébként, ha megkérdeznék, önmagát a legszabálytisztelőbbek közé sorolná, és úgy egészében elítéli a deviáns társadalmi viselkedéseket, legyen az egy részeg ember hejehujázása az ablaka alatt, vagy csupán egy kiskamasz bliccelése a BKV járatain.
Ha szóba kerül, hosszú és emelkedett módon tudna mesélni arról, mennyivel kerül neki többe egy buszjegy megvásárlása amiatt, hogy némely lump elemek nem vásárolnak jegyet.
Ezek miatt tart itt az ország, mondá teljes beleéléssel.
Egyszer kíváncsiságból pár éve utánajártam mennyibe is kerül egy darab bevásárlókocsi.
Akkor 60.000 Ft volt az aktuális ára.
Béla bácsi tisztán a szellemi nívójának mértéke szerint használja a bevásárlókocsikat, s természetesnek gondolja ezt a kis segítséget az üzlet részéről.
Hiszen megszokta a hosszú évek alatt a gyárban, amikor még a boldog idők voltak.
Ha kellett valami… nosza hát az elvtársak és szaktársak azt vitték, amit tudtak, ki hol érte.
És ki mit ért.
Ki mennyit ért.
Manapság a legnagyobb bánata - amit persze szóvá is tesz -, hogy a régi időkben minden megvolt, ami kellett, munka, lakás, fizetés.
És milyen jó is volt az.
Sokszor volt már a számon a kérdés, hogy tudja-e, hogy az akkori és a mostani idők és tettek miatt a miénk az egyik legjelentősebb államadóság? Persze per fő.
De miért is tenném?
Megértené egy olyan valaki, aki azt hiszi, hogy az ősközösség is abban terjedt ki, hogy a pofátlan és a környezetét szinte felfogni képtelen egyszerűen magáénak hitte, amit meglátott?
Egyébként kor- és nemfüggetlen ez a fajta gyűjtőszenvedély.
Egy áruházban már láttam kiírva, hogy a kocsi eltulajdonítása bűncselekmény.
Bár a törvény nem tudása persze nem ment fel a következmények alól; de így talán lesz valaki, aki ebből a feliratból értesül, miként is ítéli meg társadalma ezt a cselekedetet… Nos, hátha lesz olyan, aki meggondolva magát, kezében szatyrokkal tart majd hazafelé.
A biztonság kedvéért a parkoló végébe a nevezett áruház egymás után sűrűn elhelyezett beton tuskókat helyezett el, hogy nem lehessen áttolni a kosarakat a járdára.
Jó ötlet.
Máshol talán be is válna.
De a magyar ember, főleg ha 40 év szocialista tapasztalatán edződött, feltalálja magát.
Éppen a múlt héten láttam ahogy két hölgy egymást irányítva és a megfelelő praktikát egyeztetve igyekezett a kocsit átemelni az akadályon.
Mikor végre sikerült, örömmel keltek át a zebrán és tolták a hadizsákmányt, benne a heti nélkülözhetetlen cikkekkel… haza… a 200 méterre lévő lakótelepi ház ajtajáig.
Egyébként persze vigye mindenki, amit akar.
Béla bácsi és kedves kismama szomszédja meg a többiek csupán a piacgazdaság fontos tényezőjeként működnek. Csak úgy mint a szándékosan 3 évre gyártott hűtőszekrény, és televíziók. Ha valami avul, elfogy… ellopják… abból újakat kell gyártani, venni.
Ezen piaci tevékenységek pedig munkahelyeket és adóbevételeket generálnak.
Az áruház pedig többnyire le (sem) szarja, mert az újabb kocsik vásárlásait egyszerűen ráterheli a párizsi árára.
Mindenki jól jár... nemde?
csabiartur
HAMAROSAN ÉRKEZIK A FOLYTATÁS VENDÉGSZERZŐNKTŐL:
Egy pofátlan gyalogos naplója - Avagy hogyan keljünk át a járdán
Amennyiben már megtapasztaltad az emberi hülyeséget, vagy szeretnél Vendégszerző lenni, küldd el nickedet és írásodat a hulyeemberek@citromail.hu címre!
Kimiccól