Eredetileg tavaly év november tizennegyedikén került ki a blogra. A másik fele ment a Magánfilozófiára, most itt az egész,
„Európai karácsony: nyugaton spórolnak, keleten dőzsölünk” – mondja a cím. S én nagyon nem szeretem ezt a cikket. Tele van hibákkal.
Most nem az elírásokra gondolok (amik egyébként vannak), hanem a rossz szóhasználatra és ami a legfontosabb: azokra az üzenetekre, amit talán nem kellett volna kimondania.
Egyrészt kijelenti azt, ami egyébként igaz, csak sokan nem akarnak elfogadni: Magyarország Kelet-Európához tartozik. Ha máshogy nem is, kulturálisan. Erre a legjobb bizonyíték, hogy minden sikeres magyar külföldre rohan, amint tud. És nem, nem hozom fel Kertészt, ne foglalkozzunk vele itt.
A címbe más miatt is beleköthetünk: a dőzsölés NEM a spórolás ellentéte. A spórolás ellentéte költekezés, pénzszórás. De hagyjuk. Nem erről akarok beszélni (és csak megemlítem: közép-és kelet-európaiak helyett „közép- és kelet-európaiak”; tavaly,áll helyett tavaly, áll – vannak olyan irodalmi pályázatok, ahol sok hiba esetén el sem fogadják a művet!). Amiről beszélni akarok, az pár sorral lejjebb van, és társadalmunk igen komoly problémájára utal. És ez nem más, mint az, hogy az ajándékozók nagyon nagy része pénzt és vásárlási utalványokat ad a szeretteinek a szeretet ünnepén. És itt baj van.
A pénz nem ajándék. A pénz a kereskedelem eszköze. A tény, hogy igen sokan szándékoznak pénzt ajándékozni (vagy ami még szánalmasabb: vásárlási utalványt), komoly probléma.
Pénzt ugyanis akkor ajándékozunk, amikor nem tudjuk, mire vágyik a másik. Ha nem tudjuk, mit akar a másik, de eléggé közeli kapcsolatban vagyunk – elvégre mikor látni olyat, hogy Kovács Péter irodai dolgozó egy ötezrest nyújt át Szabó János irodai dolgozónak a kellemed ünnepek érdekében? Nem, a pénzajándékozás csak családon belül szokás. ÉS igen komoly szociális problémákra utal.
A legsúlyosabb probléma: a gyerekek is pénzt kapnak. A tény, hogy sarjaink álmai és vágyai ennyire nem érdekelnek minket, hogy a szeretet ünnepét elintézzük azzal, hogy a kezükbe nyomunk pár koszos bankót, az undorító. Gyerekkoromban a felnőttek azt mondták: „Ha nem tudsz, mit adni, inkább ne adj semmit” (majd ráküldték Bodrit a postásra). Ma ez a jelek szerint nem így megy. Végül is jó ez: nem kell „pazarolnunk” az időt a karácsonyi készülődésre: a fát is a TESCO-ban vesszük: szép kis műanyag darab, fehér-kék gömbökkel. Jó az. Minek rendes fa, minek készüljünk az ünnepekre?
Minek foglalkozzunk bármivel is?
A cikkben egyébként megemlítik, hogy egyre többen adják el az ajándékot, ami nem kell nekik. És ez így helyes. Sosem értettem, miért az ajándékozott szégyenül meg, ha megszabadul attól az értéktelen vacaktól, amit a kedves nagynéni volt oly hülye, hogy megvett neki? Miért nem világítunk rá, hogy az ajándékozó az, aki ilyenkor az EPIC FAIL részese…? Feleslegesen indukált hazugságok és álmosolyok.
Egyébként mit csinálunk, ha olyan pénzt kapunk, ami nem tetszik?
Kimiccól